Mindenki mindenkivel EROTIKUS TÖRTÉNET

Ben Esra telefonda seni boşaltmamı ister misin?
Telefon Numaram: 00237 8000 92 32

Mindenki mindenkivel EROTIKUS TÖRTÉNET

A történet, amit leírok, egy pár éve esett meg velünk. Férj és feleség vagyunk és már évek óta élvezzük, ha szeretkezéseinkbe másokat is bevonunk, vagy mások elott, mellet szeretkezünk. Persze csak erre megfelelo helyen. Swingerclubba is járunk, de interneten is ismerkedünk. Kevesebb nagyobb sikerrel, mert nem minden áron és mindenkivel. Feleségem biszex, ezért általában csak párokat kerestünk vagy párokat fogadtunk az ágyunkba. Egyik alkalommal felvetette, hogy mi lenne. ha csak férfit vonnánk be és csak hárman lennénk. De, o bi férfit szeretne. Ot is látni akart engem egy másik férfival. Ha a férfi bi, akkor én is láthatom, hogy megbasszák, két férfival tud egyszerre lenni és talán az o kíváncsisága is beteljesedik. Nem kellett sokat beszélnünk, bennem is egyre nagyobb lett a kíváncsiság.
Egy hirdetést adtunk fel, hogy egy férfit keresünk harmadiknak. Több jelentkezo közül kiválasztottuk a számunkra elso benyomásra szimpatikus férfit. A bemutatkozó levelében megemlítette, hogy o enyhe bi és ez nem zavar-e bennünket. Feleségem kifejezetten örült neki, mert szeretett volna látni engem egy férfival együtt. Egy szombat estére foglaltunk egy panzióban szobát. Délben találkoztunk vele egy parkban. Elso látásra szimpatikus volt, sétáltunk és beszélgettünk, egy kicsit ismerkedtünk. Beszélgetés közben szóba került, hogy o igazán egy nyalakodós típus és sokat szeret nyalni. Azt is újra megemlítette, hogy o a férfiakhoz is vonzódik, és ha szex közben közeledni fog hozzám nyugodtan szóljak, ha nem tetszik. Gábornak hívták, feleségem nagyon bejött neki, mert már séta közben, ahol nem voltak járókelok a derekát és a fenekét simogatta ruhán keresztül. Akik ne tán még is látták, azt gondolhatták, hogy o a férje. Mindhárman szimpatikusak voltunk egymásnak és megbeszéltük az esti találkozót a panzióba.
Mi elobb mentünk oda. Feleségem letusolt majd én is mentem fürödni. Mire kijöttem már szexi fehérnemuben volt, beparfümözte magát. Azzal az izgató görccsel a gyomrunkban vártuk Gábor érkezését. Pontos volt, egy üveg bort is hozott magával. Feleségemen végig nézett, köszönés képpen szájon csókolta.
– Hol tudok letusolni? – kérdezte.
Megmutattam neki a fürdot. Felbontottam a bort és öntöttem egy-egy pohárba. Mire Gábor kijött mi már az ágyon fekve vártuk. Feleségem akkora levette a tangáját és melltartóját, mondván – Ez már csak útban lesz! – csak a combfixes harisnya maradt rajta. Gáboron csak egy törölközo volt. Feleségem a farkamat simogatta, ami már elég szépen állt. Gábor az ágy mellett állt és csak figyelt minket és a farka neki is kezdett életre kelni. Feleségem, lábam közé feküdt hasra és szopni kezdett engem.
– Csatlakozhatok hozzátok? – kérdezte Gábor.
– Persze. – válaszoltam, remélve, hogy így jól látom, ahogy a feleségemet nyalja hátulról.
Tévedtem. O feleségem mellé bújt a lábam közé és nyalni kezdte a heréimet. Meglepodtem, mert azt hittem, hogy a felém való közeledése egy kicsit késobb lesz. A görcs elmúlt a gyomromból, csak az élvezet maradt, hogy két száj kényezteti a farkam. Felváltva szopták, szinte egymás szájából vették ki. Végül feleségem átengedte Gábornak, aki élvezettel szopta a faszom. Néztem, ahogy eltunik a szájába, majd újra látom a makkot. Feleségem mosolyogva nézte, ahogy Gábor kényeztetett engem. Hozzám hajolt – Tetszik, ahogy szopja a faszod? –
– Igen, nagyon jól csinálja! – nyögtem.
Csókolózni kezdtünk és kezemmel feleségem bugyijába nyúltam. Pinája szinte már folyt a nedvességtol.
– Érzed, hogy mennyire felizgat a látvány? Nyaljál ki! – adta nekem az utasítást.
Elhúzódtam Gábortól, feleségem hanyatt feküdt az ágyon és nyalni kezdtem lucskos pináját.
Feleségem, szerintem a férfiak álma és talán elég sok no rémálma, mert ha fel van izgulva, nagyon könnyen kielégül és ráadásnak többször is. Volt rá eset, hogy a másik no párja nehezen elégült ki és egy kicsit feszéjezte feleségem gyönyörei.
Feleségem feje mellé térdelt Gábor és a szájába adta a faszát, élvezettel szopta azt, hevesen, teljesen a torkáig. Nyelvemmel végig nyalta puncijának ajkai között, többször is, majd csiklóját izgattam. Kis kemény „gombon” körbe- körbejárt a nyelvem, idoközönként megpöckölve azt. Teste kezdett megfeszülni, most már teljesen a torkáig szopta szájába Gábor faszát. Remego testtel élvezte a gyönyört hosszan.
Orgazmusa végén, akkora levegot vett, mint aki most jött fel a víz alól. Arcán könnyek csordultak le. Ismeros volt, mikor az én farkam is ilyen mélyen beszopja, akkor mindig könnyezik egy kicsit.
Lába közé térdeltem és lassan baszni kezdtem lucskos pináját, o újra szopni kezdte Gábort. Én csak néztem, ahogy újra és újra eltunik szájában, az akkor már engem is egyre jobban izgató fasz. Feleségem kezével a szája felé kezdte húzni a fejem. Mikor már teljesen ott volt, kivette szájából Gábor faszát és alulról kezdte nyalni végig. Én felülrol csináltam ugyan azt. A testem bizsergett, faszom még keményebb lett. Egy kemény fasz csúszkált ajkaink között. Nyelvemmel végig nyaltam eres felületét a makkjánál akadt meg a nyelvem. Feleségem a számba adta és én szopni kezdtem, életemben eloször egy férfit, miközben a feleségemet basztam. Gábor megfogta a fejemet és baszta a számat, lenyomva torkomig faszát. Nekem is könny csordult a szemembol, megértettem, hogy mit éreznek a nok ilyenkor, de nagyon izgatott. Feleségem nyakamat csókolva mondta – Szopjad, szopjad, szzzoooooooppjjaaaaaaaadddddd! – élvezve ismét a gyönyört.
Pár pillanat múlva kikúszott alólam, de én tovább szoptam Gábort. Nyelvemmel körbe nyaltam faszát és a magam ütemére szívtam a számba. Hallottam, ahogy feleségem újra bort tölt. Minket is megkínált. Jól esett a kis frissíto. Mi Gáborral gyorsan ledöntöttük magunkba, míg feleségem megállt az ággyal szemben az asztalnál és csak lassan kortyolgatta a bort.
Hanyatt döntött Gábor és elém térdelt, megfogta a faszom és nyalni kezdte, elobb a heréimet. Körbe minden zugát bejárta a nyelvével, majd lassan érzékien végig nyalta a faszom, beszopta lassan tövig, majd újra le a heréimre. Kéjes élvezettel szopta nyalta a farkam.
– Gyere te is! – hívtam a feleségem, aki az asztalnál állva minket figyelt és a csiklóját izgatta.
– Nem, látni akarom, amit csináltok. Nagyon tetszik! –
Gábor hátát és fenekét simogattam és néztem ot. Nyelve táncolt farkamon, körbe nyalta a makkalját, majd a szájába szopta és gyengéden szívni kezdte. Ezt többször is megcsinálta. Érezni kezdtem az ölemben a bizsergést, ami a kéj közeledtét jelezte.
– Hagyd abba, mert elélvezek! – toltam el magamtól Gábort. – Egy kicsit pihennem kell, nagyon izgatóan szopsz. –
Gábor megkegyelmezett, hasamat kezdte csókolni, majd a mellbimbómat kezdte szopni. Feleségem oda jött hozzánk és mindkettonket simogatni kezdett.
– Izgatóak vagytok így együtt! – jegyezte meg. – De most engem nyaljál Gábor! –
Hanyatt feküdt, lábait széttárva, csillogott a pinája a nedvességtol. Gábor lehajolt és teljesítette kívánságát, feleségem hajába túrva kezével sóhajtozott.
– Egy kicsit arrébb, most ott jó, csináld, ez az nyaljál! –
Rövid idon belül elélvezett ismét.
– Látni akarod, ahogy megbaszom a feleséged? –
– Hogy ne! – válaszoltam.
Persze, hogy látni akartam, szeretem látni a feleségem miközben elottem basszák és kielégül.
Gábor óvszert húzott, majd feleségem lába közé térdelt én az ágyszélérol néztem, ahogy az ajkak szétnyílnak, a makk utat törve magának eltunik benne a fasz teljes tövig. Feleségem felnyögve nyugtázta, hogy jól esik magában érezni Gábor kemény faszát. Lassan kezdtek baszni. Figyeltem, ahogy a fasz ki-be csúszik feleségembe. Hátuk mögé mentem és onnan néztem tovább oket. Gábor feleségemre hajolt és csókolóztak. Élvezettel néztem, ahogy Gábor izmos feneke megfeszül, mikor tövig bassza feleségembe faszát. A heréi neki csapódnak feleségem széttárulkozó fenekének. Mikor kintebb húzta faszát, a szétnyíló fenekében gyönyörködtem, láttam középen a barna gyurut, alatta kemény heréit, eres faszát, amin a gumi bevág. Ahogy feleségem pinája körbe fogja és csorog a nedve a feneke vágatában. Hevesen basztak így egy darabig, majd Gábor egy eroteljes lökéssel nyársalta fel feleségem. Egyszerre élveztek el mind a ketten. Csak pihegtek egymáson egy darabig.
Gábor hanyatt feküdt, lankadt faszán ott volt még rajta az óvszer tele spermával. Néztem oket. Egy ido múlva feleségem lehúzta óvatosan Gábor farkáról az óvszert és lazán az ágy mellé dobta, majd gecis farkát kezdte nyalogatni, négy kéz-lábra állva fenekét felém döntve. Mögéje térdeltem és hátulról baszni kezdtem. A sok között, ez az egyik kedvenc pozíciója, mert hamar és többször el tud így élvezni, foleg ha a szájában még egy fasz is van. Vagy kétszer élvezett így el, mert én még húzni akartam a kielégülést.
Végig feküdtünk az ágyon és beszélgettünk egy kicsit. Izgalmam így lankadt, pont annyira, hogy friss erore kapjak. Gábor lankadt farkát kezdtem simogatni. Játszadoztam heréivel és petyhüdt farkával, kezdett keményedni. Abba hagytam. Vártam. Mikor ismét lelankadt az ágyszéléhez húztam és lába közé térdeltem. Én akartam felállítani a számmal, mert feleségem is szereti ezt csinálni nekem, mert élvezi, ahogy egyre keményebb lesz a szájába. Lankadt faszát számba szoptam és gyengéden játszottam a nyelvemmel. Feleségem, punciját a szájához tartotta oldalt fekve, hogy Gábor meg ot nyalja. Így nézte, ahogy én szopok. A lankadt fasz egyre jobban kezdett éledezni és keményedni. Én szoptam tövig, míg nem éreztem a torkomon. Elkapott a vágy, hogy leszopom Gábort. O csípojét emelgetve baszta a szám. Hallottam feleségem ismét kielégült. Megéreztem Gábor farkából szivárgó elo nedvet és megijedtem. Abba hagytam a szopást. Hirtelen nem akartam, hogy a számba élvezzen.
Az ágyra feküdtem hanyatt és mondtam a feleségemnek, hogy üljön a faszomra. O rám ült, lucskos pinája cuppogott ahogy basztunk. Rám hajolt és csókolózni kezdtünk. Gábor mögénk térdelt és nyalt bennünket, ahol ért. Nem mozdultunk, csak élveztük, hogy mind kettonket nyal. Talán a helyzettol vagy már a nagy izgalomtól, de feleségem így mozdulatlanul is elélvezett. Én is a határán voltam. Feleségem felegyenesedett és „lovagolni” kezdett a faszomon. Gábor mellénk térdelt és kezével hátra felé döntötte feleségem, hogy elölrol tudja nyalni a csiklóját, közben a faszát húzgálta magának. Feleségem, szinte hanyatt dolt rajtam, így Gábor jól hozzá fért. Gábor nyalta a csiklóját és én basztam a pináját. Akkor hosszan, nagyon hosszan, ero teljeset élvezett. Én sem bírtam már tovább. Tele élveztem pináját. Gábor arcával furakodott közénk és mind kettonket nyalt ahol ért. Éreztem, ahogy csorog a sperma lassan a faszomon és Gábor nyelve kutat utána. Egy darabig így maradtunk, míg Gábor tovább nyalakodott.
Feleségem, újra felült rajtam, megfogta Gábor arcát és szájához húzta. Csókolóztak, majd lenyalta spermám Gábor arcáról.
– Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Nagyon, de nagyon élveztem, hogy együtt voltunk veled! És tényleg szeretsz nyalni! – mondta mosolyogva feleségem, majd újra csókolóztak.
Leszállt feleségem rólam és törölközot keresett, mert nedves puncijából rám csorgott minden. Gábor lucskos, lankadt faszom simogatta.
– És, te is élvezted? – nézett rám kérdoen.
– Ahhoz képest, hogy ez volt az elso ilyen alkalom, meglepodve magamon, nagyon! – válaszoltam.
Gábor elment tusolni, majd felöltözött és elköszönve elment. Mi az ágyon fekve beszélgettünk az estérol, felidézve, hogy mit láttunk és éreztünk. Mire észrevettük magunkat, feleségem ismét rajtam ült és basztunk, miközben még mindig csak mondtuk és mondtuk.
Gáborral sajnos már nem volt lehetoségünk újra találkozni. De, ha még egyszer ilyen helyzetbe kerülünk, talán még többet is bevállalnék.

Ben Esra telefonda seni boşaltmamı ister misin?
Telefon Numaram: 00237 8000 92 32

Bir cevap yazın

E-posta hesabınız yayımlanmayacak. Gerekli alanlar * ile işaretlenmişlerdir